Jelmagyarázat

Az egyes tanulási egységekben a következő jelölésekkel találkozhatnak a felhasználók, melyek a könnyebb megértést és lényegkiemelést hivatottak szolgálni.

cél

Cél ikonja

Minden tanulási egység esetében meghatározásra került a tanulási egység elsajátításának célja, valamint az elsajátítás után milyen használható tudásra (kompetenciára) tesz szert a hallgató

 

bevezetés

Bevezetés

A bevezetésbe a tanulási egység rövid bemutatása történik meg melyben általában alapvető epidemiológiai adatok kerülnek ismertetésre

 

kérdés

Tanulást segítő kérdések

A fejezeteknél a bal oldali ikonos sávban találhat tanulás segítő kérdéseket, melyek célja, hogy az elsajátítandó tudás könnyebben rögzüljön.

 

feladat

Feladatok

Némely tanulási egységnél az önálló gondolkodás fejlesztése érdekében feladatokat talál, ezeket javasoljuk, hogy próbálja megoldani, amennyiben nem sikerül a konzultációs órák során ezt bátran jelezze az előadónak és beszéljék meg a feladat megoldását

 

fontos

Fontos

Fontos jelöléssel láttuk el azon részeket, melyek kulcsként szolgálnak a megértéshez.

 

megjegyzés

Megjegyzés

Megjegyzések is szerepelnek ebben a sávban. A megjegyzések is fontos momentumai az adott tananyagnak, gyakran előfordul, hogy az ellenőrző kérdések során az ismeretanyag ebben található

 

kapcsolat

Kapcsolat

A kapcsolat ikonja korábbi vagy későbbi tanulási egységgel való kapcsolatra utal, mely értelemszerűen a tananyag olvasásakor kiderül, hogy melyik tanulási egység átismétlése javasolt a jobb megértés elősegítése érdekében

 

összegzés

Összefoglalás

Az összefoglalásban a tanegység fontos mondanivalója kerül tömören ismertetésre.

 

irodalom

Hivatkozások

Minden tanulási egység alján irodalmi hivatkozásokat talál, melyek elolvasása vagy megtekintése az adott tanulási egységben tanultak bővebb megértését és további ismeretek elsajátítását teszi lehetővé. A hivatkozások között talál internetes hivatkozásokat és irodalmi hivatkozásokat is. Az internetes hivatkozásokra kattintva rögtön az adott irodalomhoz jut el

 

ellenőrzés

Ellenőrzés

Minden tanulási egység után önellenőrzésre szolgáló tesztkérdéseket talál, ezek megoldásával ellenőrizheti, hogy megfelelőképpen sajátította-e el az adott tanulási egység tartalmi részét. Az ellenőrző tesztkérdésekből generáljuk majd az év végi záró teszt kérdés sorát melynek megoldása időkorlátos lesz, és belépőül fog szolgálni a szóbeli vizsgához.

Egy tanulási egységen belül olyan feladatokat, és ismereteket tartalmazó részeknél található a jelzés, melyek a megtanultak ellenőrzését, alkalmazását szolgálják

 

Zuletzt geändert: Tuesday, 7. February 2012, 09:06