Urogenitális betegségek

II./2.3.: Myoma seu myomatosis uteri

II./2.3.1.: Mesenchymalis méhdaganatok

A méhben a jóindulatú mesenchymalis daganatok a simaizom-differenciálódású leiomyomán  kívül ritkák, talán csak a benignus, mesothel eredetű adenomatoid tumor említhető .

II./2.3.2.: A méh leiomyomája

A myometrialis leiomyomák rendkívül gyakoriak, a 35 év feletti nők mintegy 25%-ában  fordulnak elő. Gyakran többgócúak, nagyszámú tumor egyidejű jelenléte esetén leiomyomatosisról  szólunk. A női genitalis traktus leiomyomái jellemzően a méhtest daganatai, ritkábban azonban a méhnyak  vagy a méhkürt izomfalában, esetenként akár a petefészek stromájában  is előfordulhatnak. Kórfejlődésükben az oestrogen-stimulációnak van szerepe. Ebből következően a leiomyomák jellegzetesen az ivarérett korszakban növekednek , majd a változó kor (menopausa) után általában megállapodnak, illetve visszafejlődnek. Hormonális érzékenységük gyógyszeresen is kihasználható: GnRH-kezelésre méretük csökkenhet, olykor kiterjedt necrosisok keletkeznek bennük.

Elhelyezkedhetnek közvetlenül a méhnyálkahártya alatt (submucosus leiomyomák), a méhtest izomfala mélyén (intramuralis leiomyomák), vagy a savóshártya-borításhoz közel (subserosus leiomyomák). A subserosus daganatok olykor kinőhetnek a széles méhszalagba (ligamentum latum uteri) vagy nyelessé válhatnak a hasüreg felé, végül esetleg áttapadhatnak a csepleszre vagy a hashártyára. Ha elveszítik eredeti összefüggésüket, és az új helyről kapják már a vérellátásukat, ún. parazita-leiomyomáról beszélünk. A leiomyomák mérete általában igen változó lehet: a néhány mm-es, néhány grammos nagyságtól a több kg-os nagyságig terjedhet. A méhtest-leiomyomák jellegzetesen szabályos kerekded alakúak, a széleiket övező, összenyomott méhizomzatból keletkezett áltok (pseudocapsula) veszi körül őket (1. makrokép).

1. rajz: Uterus myoma lokalizáció (Kiss Balázs): (1) Peduncularis subserosus myoma; (2) Subserosus myoma; (3) Intramuralis myoma; (4) Intracavitalis myoma; (5) Subserosus myoma; (6) Prolapsus myoma

1. makrokép: Leiomyomata uteri. Többszörös, intramuralisan, illetve subserosusan elhelyezkedő, jellegzetes, örvényes rostlefutást mutató metszlappal bíró jóindulatú simaizomgöbök. (A Semmelweis Egyetem II.sz. Pathologiai Intézetének képarchivumából – Kovács Attila és Szirtes Ildikó gyűjtése)

A metszlapon a szerkezetük leggyakrabban örvénylő, fehéres kötegekből áll, a daganatszövet tapintata tömött. A nagyobb leiomyomák mélyén bevérzések, felritkulások, myxoid elfajulások jelentkezhetnek. Szövettanilag egymásba fonódó kötegekbe rendeződő simaizomsejt-csoportok látszanak, a simaizomsejteknek jellegzetesen megnyúlt, lekerekített végű, szivarra emlékeztető magjuk van (1. mikrokép). Megfigyelhetők a makroszkóposan már említett degeneratív jelenségek is; ezek a daganat növekedése és vérellátása közötti egyensúly felborulásának a következményei, és hyalinos, cysticus területek, myxoid degeneráció (2. mikrokép), necrosis formájában jelentkeznek (2. makrokép). A dystrophiás calcificatio sem ritka, esetenként – ugyancsak dystrophiás alapon – metaplasticus csontosodás is megfigyelhető, a térbelileg rendezetlen csontgerendácskák között a vérképzés (haematopoesis) sejtelemeivel. Dystrophiás calcificatio és ossificatio elsősorban postmenopausalisan szokott előfordulni.

1. mikrokép: Leiomyoma. A monoton, orsó alakú simaizomsejtek jellegzetes, halrajszerű kötegekbe fonódnak. (HE; 200x) (A Semmelweis Egyetem II.sz. Pathologiai Intézetének anyagából – Szirtes Ildikó gyűjtése)

2. mikrokep: Myxoid degeneráció leiomyomában. Hypoxia következtében a stromában halvány, jelzetten bazofil anyag felszaporodása észlelhető. (HE; 100x) (A Semmelweis Egyetem II.sz. Pathologiai Intézetének anyagából – Szirtes Ildikó gyűjtése)

2. makrokép: Leiomyoma. Az uterustestet torzító egyszeres, nagy leiomyomában jellemző degeneratív jelenség, myxoid felritkulást mutató szabálytalan területek észlelhetők. (A Semmelweis Egyetem II.sz. Pathologiai Intézetének képarchivumából – Kovács Attila és Szirtes Ildikó gyűjtése)

Ha a tumor egészében elmeszesedett-elcsontosodott, leiomyoma petrificatum-ról szólunk; a tumornak ilyenkor kemény, kráterszerű mélyedéseket mutató felszíne van, ami az egész daganatgöbnek meteorit jelleget kölcsönöz. Az ún. vörös degeneráció szokatlan, bár nem különösebben ritka, leginkább a terhesség mellett kialakuló formája a leiomyoma necrosisának (3. mikrokép). Klinikailag fájdalom és láz kísérheti. Ilyen esetben a daganat metszlapjának vöröses színe, kissé felpuhult állománya a jellemző. Egyes esetekben a leiomyoma szövetileg kifejezetten stromaszegény és sejtdús (ún. cellularis leiomyoma), ilyenkor a makroszkópos kép is kissé eltér a szokásostól: a metszlap barnássárga, a tumorszövet tapintata is puhább az átlagosnál.

3. mikrokép: Vörös degeneráció leiomyomában. A simaizomgöb csaknem teljes állományát sötét, eosinophil, egy gócban meszesedő hyalinos necrosis foglalja el. (HE; 100x) (A Semmelweis Egyetem II.sz. Pathologiai Intézetének anyagából – Szirtes Ildikó gyűjtése)

A sejtkép viszonylag tág határok közt lehet változatos anélkül, hogy az még rosszindulatúságot jelentene. Néha nagy, bizarr, hyperchrom magok is megjelennek az ún. bizarr leiomyomákban (4. mikrokép), ám ha a mitoticus ráta 10 mitosis / 10 nagy nagyítású látótér (NNL, angolul ’high power field’, HPF) alatt van, a tumor még nem minősül sarcomának. Összefoglalva, a leiomyomák szöveti alaktani változatai a következők:

1. 1. sejtdús,

2. 2. mitoticusan aktív,

3. 3. bizarrsejtes és

4. 4. epithelioid  leiomyoma.

Lényeges, hogy az uterin leiomyomák nem tekintendők a leiomyosarcoma előfutárának . A leiomyomák klinikai tünettana az elhelyezkedésüktől, nagyságuktól függően igen változatos: tünetmentesség, infertilitás, vérzészavarok, kismedencei térfoglalás, stb.

4. mikrokép: Bizarrsejtes leiomyoma. A sejtdús (cellularis) állományban többnyire monomorf sejtek között gócosan egy-egy megnagyobbodott, szabálytalan, hiperkróm magvú alak is megjelenik. (HE; 200x) (A Semmelweis Egyetem II.sz. Pathologiai Intézetének anyagából – Szirtes Ildikó gyűjtése)