|
II./1.1.: A vastagbél ( intestinum crassum)
II./1.1.1.: Általános jellemzők
|
|
A hasüregben, az ott meglehetős szabálytalanságban elhelyezkedő vékonybeleket mintegy ’bekeretező’ alakban helyezkedik el. Feladata a só- és vízvisszaszívás; itt emésztés már nem történik.
Hossza mintegy 150 cm. Részei: a vékonybél az ostium ileocoecalisszal fejeződik be, s egyben itt kezdődik a vastagbél; kezdeti szakaszán a jobb csípőárokban (fossa iliaca) az ileocoecalis szájadék után található a vakbél (coecum), további részei a felszálló vastagbél (colon ascendens), a haránt vastagbél (colon transversum) (1. fotó), a leszálló vastagbél (colon descendens), a sigmabél (colon sigmoideum), a kismedencében a végbél (rectum) s végződése az anus.
|
Tanulmányozza a rajzon található jellemzőket!
|
1. fotó: A colon helyzete in situ – Pápai Zsolt, Molnár Attila és Balogh Attila
|
2. fotó: A colon transversum megnyitva – Pápai Zsolt, Molnár Attila és Balogh Attila
|
A colon transversum egy-egy kifejezett hajlattal (flexura coli dextra seu hepatica, illetve sinistra seu lienalis) határolható el az előtte, illetve utána levő vastagbélszakasztól (2. fotó). Annak eldöntése, hogy vékony- vagy vastagbéldarab fekszik előttünk, nem egyszerű feladat, különösen műtétek során. Erre – a bélszakaszok hagyományos elnevezésével szemben – korántsem biztos támpont a bél átmérője, ’vastagsága’. Mivel a sebésznek is egyértelműen tájékozódnia kell a hasüreg képletei között, a vastagbelek három makroszkópos jellemzőjét szükséges ismernünk, amelyek alapján a vékonybelektől szabad szemmel jól láthatóan elkülöníthető a colon, akár műtét közben is.
II./1.1.1.1: Haustra coli
Ezek a vastagbél jellegzetes gömbszeletszerű kiöblösödései a bél lumene felé beemelkedő behúzódások, a plicae semilunares közötti területeken. Ezek a kiöblösödő tasakok a pillanatnyi simaizom-összehúzódások függvényei, mégis biztos támpontot jelentenek a vastagbelek – akár radiológiai, akár sebészi – beazonosításában.
II./1.1.1.2.: Teniae coli
|
|
A colon falában – ellentétben a vékonybelekkel - nem található komplett külső hosszanti simaizomréteg a bélfal teljes keresztmetszetén. A külső hosszanti simaizomréteg inkább csak szabad szemmel is jól követhető, szalagszerű megerősödéseket mutat (tenia – szalag). Klasszikusan a három tenia a colon transversumon azonosítható: a tenia mesocolica, tenia omentalis és a tenia libera. Ezen izompántok folytatódnak a felszálló, illetve leszálló vastagbél falán is, némileg elcsavarodva. A coecum alsó végében a három tenia találkozása egyértelműen ’rámutat’ az appendixre, amely így, a teniákat követve könnyen megtalálható. Nincsen viszont teniája az appendixnek és a rectumnak, tekintve, hogy e bélszakaszokon azokat teljesen körülölelő külső izomréteg van. Ezen kívül a sigmabélen csupán két teniát találunk (1. rajz).
1. rajz: A colon makroszkopos jellemzői és keresztmetszete (Kiss Balázs): (1) Haustra coli, (2) Tenia omentalis, (3) Tenia mesocolica, (4) Tenia libera, (5) Appendices epiploicae, (6) Omentum majus, (6) Colon keresztmetszet
|
II./1.1.1.3.: Appendices epiploicae
|
|
Zsírtartalmú hashártyafüggelékek; szövettanilag a vastagbél hashártyaborítása és az alatta elhelyezkedő zsíros kötőszöveti réteg (tunica serosa et tela subserosa) alkotja. Miután bélfalat ellátó végartéria-kacsokat tartalmazhatnak, műtétek során eltávolításuktól óvakodni kell.
A vastagbél a következő szakaszokból áll:
-
- coecum, azaz vakbél;
-
- appendix seu processus vermifomis, azaz féregnyúlvány;
-
- colon ascendens, azaz felszálló vastagbél;
-
- flexura coli dextra seu hepatica; colon transversum, azaz haránt vastagbél;
-
- flexura coli sinistra seu lienalis;
-
- colon descendens, azaz leszálló vastagbél;
-
- colon sigmoideum, azaz sigmabél;
-
- rectum, azaz végbél;
-
- anus, azaz végbélnyílás.
II./1.1.2.: Coecum
A vakbél (coecum; caecus – vak) a colon kezdeténél található, lefelé álló vak kiöblösödés (innen a neve). Az ileum az ileocoecalis szájadékkal (ostium ileocoecale) nyílik a vakbélbe, kb. 4-5 cm-rel a coecum legalsó pontja fölött (2. ábra). A szájadékban található a valva ileocoecalis (Bauhin-billentyű), amely szelepszerű működésével a béltartalom egyirányú transzportját hivatott biztosítani, jóllehet nem tekinthető résmentesen záró gyűrűnek. A coecum külső felszínén jól felismerhető a három tenia, amelyek lefele az appendixre „mutatnak rá”, azt könnyen megtalálhatóvá téve. A vakbél hashártyaviszonyai változatosak – előfordul rövidebb-hosszabb hashártyakettőzet, más esetekben a hátsó hasfalra szorosan lenőtt a vakbél. Az ileum-coecum átmenetnél az ileum fölött és alatt egy-egy hashártya-tasak képződhet (recessus ileocoecalis superior et inferior), amelyekbe bélkacsok szorulhatnak (potenciális belső sérvek kialakulása).
|
Tanulmányozza a rajzot!
|
2. rajz: Megnyitott ileum és coecum az ileocoecalis szájadékkal. Jól látható a valva ileocoecalis (Bauhin-billentyű),a tenia libera, valamint az appendix szájadéka is (Kiss Balázs). (1) Haustra coli, (2) Tenia coli, (3) Valva ileocoecalis, (4) Ileum, (5) Ostium ileocoecale, (6) Ostium appendicis vermiformis, (7) Appendix vermiformis
|
II./1.1.3.: Appendix seu processus vermiformis
|
|
A féregnyúlvány (a processus vermiformis tükörfordítása: vermis – féreg) a vastagbél kiemelkedő fontosságú részlete; sebészi-klinikai jelentőségét életveszélyes gyulladása (appendicitis acuta, köznapi – anatómiailag téves – nevén „vakbélgyulladás”) adja. A hasüreg „viharsarkában", a jobb alsó hasüregi tájékon helyezkedik el, ahol több más szerv (leggyakrabban ureter, ovarium, tuba uterina, húgyhólyag) bántalma is okozhat erős fájdalmat, így elkülönítő diagnosztikai nehézsége is van (ld. az „akut has” differenciáldiagnosztikáját).
Alapvetően a vékony- és vastagbél találkozásánál „őrködő” nyirokszerv, amely a baktériumokban gazdag colon és a baktériumszegény vékonybelek közötti határ immunológiai ellenőrzőpontja. Hiányában (műtéti eltávolítása után) azonban jelentős immunológiai deficittel mégsem kell számolni. Átlagosan 6-10 cm hosszú (bár hossza 2 és 25 cm között változhat), 6-8 mm vékony, vakon végződő nyúlvány, utóbbi jellegének minden veszélyével – a béltartalom megrekedése, a lumen elzáródása és következményes gyulladása igen gyakori benne. Nyílása általában 2,5 cm-rel az ileocoecalis átmenet alatt található a coecum falának belfelszínén. Szájadékánál gyakran apró nyálkahártyaszelep (Gerlach-féle valvula) is található. A coecum külső felszínén jól felismerhető három tenia egyértelmű segítség a féregnyúlvány megtalálásában, ezek ugyanis lefele haladva az appendixnél végződnek, annak egységes külső hosszanti izomrétegében egyesülve.
Hashártyaviszonyai alapján teljes egészében intraperitonealis szervről van szó, saját kis hashártyakettőzete is van, a mesoappendix (korábbi nevén: mesenteriolum processus vermiformis). Ebben futnak erei és idegei is. Helyzetében – éppen a mesoappendix adta mobilitása miatt – sok a variáció: a kismedencébe lóghat (pelvicus helyzet); gyakran előfordul viszont retrocoecalis vagy balra, máskor felfelé hajló helyzetű appendix is; elhelyezkedhet a terminalis ileumkacs előtt vagy mögött is.
Egyes fejlődési rendellenességek (pl. situs inversus, malrotatio) esetén a hasüreg más helyein lelhető fel az appendix: a jobb helyett a bal fossa iliacában (amennyiben az elsődleges bélkacs rotációja 270° helyett csupán 90° – ilyenkor a vastagbél egésze a bal alhasban marad), vagy a máj alá (subhepaticus coecum és appendix – amennyiben a forgás csak 180° és elmarad a coecum leszállása). Ezekben az esetekben még több fejtöréssel, diagnosztikus nehézséggel találja magát szemben a beteget vizsgáló orvos. A típusos helyzetű féregnyúlvány hasfali vetülete az ún. McBurney pont (a köldök és a jobb oldali spina iliaca anterior superior közötti távolság lateralis harmadolópontja): ennek a pontnak nyomásérzékenysége, illetve fájdalma kórjelző az appendicitis diagnosztikájában.
|
|
Vérellátását az a. mesenterica superior ágából, az a. ileocoecalisból (ileocolica) leágazó a. appendicularis adja, amely a mesoappendixben éri el a féregnyúlványt. Az arteriás ellátás gyenge pontja az appendix csúcsa, ezt a területet ugyanis gyakorlatilag végarteriák látják el. Gyulladás esetén az appendix fala oedemásan megduzzad, emiatt a kisebb erek összenyomódhatnak, bennük thrombosis léphet fel. Ilyenkor a féregnyúlvány fala elhal, a gyulladás rettegett szövődményeként perforáció következhet be, annak minden velejárójával: először körülírt, majd később diffúz hashártyagyulladás (peritonitis), mely utóbbi betegség halálozása még napjainkban is jelentős. Ezért fontos az appendicitis tünettanának ismerete, a gyulladás korai diagnózisa és időben történő (műtéti) ellátása. Nyirokelvezetése a mesoappendixben található 1-2 nyirokcsomón keresztül a nodi lymphatici mesenterici superiores felé történik. Beidegzése a n. vagus felől érkező parasympathicus, illetve a plexus mesentericus superior felől érkező sympathicus idegrostok útján történik. A gyulladás esetén érzett típusos fájdalmat a Th10 segmentumhoz tartozó sensoros idegek közvetítik.
II./1.1.4.: Colon ascendens
A felszálló vastagbél a coecumtól felfelé haladó, de attól éles határral el nem választható, kb. 20 cm hosszú bélszakasz. A hasüreg jobb oldalán halad felfelé, majd a máj jobb lebenyénél megtörik (flexura coli dextra seu hepatica), innen a harántvastagbélben folytatódik. Hashártyaviszonyai alapján semi-intraperitonealis helyzetű, mivel hátulsó felszíne összetapadt a mögötte lévő hátsó hasfallal, ezért hashártya csak a colon ascendens két oldalsó és elülső részeit borítja. Jobb oldalán a hashártya által alkotott barázda (jobb sulcus paracolicus vagy spatium paracolicum dextrum, „right paracolic gutter”) a hasüreg felső részei felől lecsorgó folyadék (pl. gyulladásos izzadmány) lefelé vezető útja lehet.
II./1.1.5.: Flexura coli dextra (seu hepatica)
A máj jobb lebenyénél található, derékszögnél valamivel kisebb szögű megtörés; a colon ascendens és transversum határa.
II./1.1.6.: Colon transversum
|
|
Tájanatómiailag (topográfia) a megnyitott hasüregben rejtve van, mivel a gyomor nagy görbületéről kötényszerűen lelógó nagycseplesz (omentum majus) zsíros hashártyalemezei elfedik szemünk elől. Csak a nagycseplesz felemelése után tárul fel a haránt vastagbél, mely utóbbi – nevével némileg ellentétben – inkább ívelt vonalban lóg lefelé, semmint egyenes harántvonalban helyezkedne el. Hossza kb. 45 cm. Hashártyaviszonyai szerint tipikusan intraperitonealis vastagbélszakasz, mivel hosszú hashártya kettőzet (mesocolon transversum) vonul hozzá a hátsó hasfalról. Ennek révén a vastagbelek legmobilisabb szakasza; általában mélyen lelóg a hasüregbe, a vékonybelek fölött elhelyezkedve.
A mesocolon transversumban találjuk a haránt vastagbélhez futó ereket (a. et v. colica media ágai). A kettőzet hasfali rögzülési vonala áthalad a retroperitonealisan elhelyezkedő pars descendens duodeni és a pancreasfej előtt, majd a flexura duodenojejunalis fölött, keresztezi a bal vese tokját, s a flexura coli sinistránál végződik.
A haránt vastagbél felső felszíne összenőtt a gyomorról lelógó nagycseplesszel. Mint említettük, a teniák elnevezése a colon transversumhoz köthető:
-
- a tenia mesocolica a mesocolon transversum tapadásánál helyezkedik el,
-
- a tenia omentalis az omentum majusszal nőtt össze;
-
- végül (a kettő között) szabadon marad a harmadik izompánt, a tenia libera.
Az omentum majus négy lemeze nemcsak a haránt vastagbéllel tapad össze, hanem a mesocolon transversum kettős hashártyalemezével is, így a gyomor és a colon transversum között kialakuló lig. gastrocolicum eredetileg hat hashártyalemez összenövéséből származik.
II./1.1.7.: Flexura coli sinistra (seu lienalis)
|
|
A bal hypochondriumban, a flexura hepaticánál kb. 3 harántujjnyival magasabban található éles kanyarszerű hajlat, melynek szöglettörése kifejezettebb a másik hajlaténál. A colon transversum végét jelző bal oldali hajlatnál a vastagbelet a rekeszhez rögzítő hashártyaszalag, a lig. phrenicocolicum található, ez a szalag a lép alátámasztásában is fontos (sustentaculum lienis).
II./1.1.8.: Colon descendens
Topográfiailag a leszálló vastagbél a hasüreg bal oldalán helyezkedik el, és a flexura coli sinistrától halad a bal fossa iliacába. A hátsó hasfallal összenőve a bal vese lateralis széle előtt halad lefelé. Élőben is a vastagbelek legszűkebb szakasza (magyarázva az itt gyakoribb obstruktív tüneteket). Hossza 22-30 cm. Hashártyaviszonyai szerint hátulsó felszíne – hasonlóan a felszálló vastagbélhez – lenőtt a mögötte lévő hátsó hasfalra, ezért hashártya csak a két oldalát és elülső részét borítja(semi-intraperitonealis helyzetű). Bal oldalán, a hasfal és a colon descendens között hashártyával bélelt bemélyedés található (spatium paracolicum sinistrum, „left paracolic gutter”) található, ahol a flexura lienalis területe felől (a lig. phrenicocolicum alatti területről) lecsorgó folyadék találhat utat magának a medence irányába.
II./1.1.9.: Colon sigmoideum
|
|
Tájanatómiailag az S-alakú görbületekkel leírható sigmabél a bal fossa iliacából a medencébe halad; kb. 40 cm hosszú. Külső felszínén kifejezetten hosszúak az appendices epiploicae; teniái egy elülső és egy hátulsó izomlemezzé olvadnak össze. Hashártyaviszonyai szerint teljesen intraperitonealis; hosszú hashártyakettőzete (mesosigmoideum seu mesocolon sigmoideum miatt mobilis, ezért elhelyezkedése meglehetősen változatos. Kettőzetében találjuk tápláló ereit (aa. et vv. Sigmoideae). A sigmabél kezdetét és végét legegyszerűbben e hashártyakettőzet felkeresése segítségével határozhatjuk meg, mivel a leszálló vastagbél és a végbél nem rendelkezik hasonló kettőzettel. A mesosigmoideum recessusai, hashártyaöblei vékonybélkacsok beszorulására, így belső sérvek kialakulására teremtenek lehetőséget.
II./1.1.10.: Rectum
Nevével (rectum – egyenes) ellentétben görbületeket mutató bélszakasz; kezdeténél, a rectosigmoidealis átmenetnél található a flexura rectoromana, majd a flexura sacralis (a keresztcsont homorulatába fekvő, előre homorú hajlat) és a flexura perinealis(a gáthoz tartó, hátrafelé görbülő hajlat, amely megkerüli a farkcsontot) következik a sagittalis síkban. Nyílása, az anus így végül részben hátrafelé tekint (csökkentve így a gáttájék és a nemi szervek széklettel való szennyeződését). Ezekkel a viszonyokkal tisztában kell lenni a béltükrözéses vizsgálatoknál (rectoscopia és kolonoszkópia).
A végbél kezdeti része a tágulékony ampulla recti, míg az anus fölötti szakasza a székletürítést kivéve zárt; ennek neve canalis analis.
|
|
Hashártya viszonyai jellegzetesek, a 12-15 cm hosszúságú rectum felső harmada még elölről és oldalról hashártyával borított (semi-intraperitonealis helyzetű), de lefelé haladva fokozatosan elfogy a hashártyaborítása, középső harmada így a hashártyaüreg mögé (retroperitonealis helyzetűvé), majd alsó része pedig az alá (infraperitonealis helyzetbe) kerül.
A rectumról lehúzódó hashártya előrefelé folytatódik:
-
- férfiban a húgyhólyagot borítja be,
-
- nőben a hátsó hüvelyboltozatra és a méhre kerül.
Ennek megfelelően hashártyával bélelt mélyedések alakulnak ki: férfiban az excavatio rectovesicalis, nőben az excavation rectouterina (Douglas) – ez álló emberben a hasüreg legmélyebb pontja. Jelentősége, hogy a hashártyaüregben (cavum peritonei) felszaporodó bármilyen eredetű folyadék (gyulladásos izzadmány, vér) itt gyűlik össze.
A rectum elülső fala férfiakban érintkezik a prostatával és az ondóhólyaggal, ez a topográfiai kapcsolat adja az alapját a rectalis digitalis vizsgálatnak (a prostata végbélen keresztüli, ujjal való tapintásos vizsgálata). Fontos a végbél kapcsolata a medencefenék fontos záróizmával, a m. levator anival (végbélemelő izom). Vele szorosan összefonódik a szintén harántcsíkolt izomból álló, akaratlagos működésű külső végbélzáró-izom (m. sphincter ani externus). A belső záróizmot (m. sphincter ani internus) a végbél saját belső körkörös simaizom-rétegének megerősödése hozza létre; ez utóbbi záróizom nem rendelkezik akaratlagos beidegzéssel.
II./1.1.11.: A vastagbelek ütőeres vérellátása
|
|
A középbélből fejlődő bélszakaszok egységesen az a. mesenterica superior ágaiból kapják vérellátásukat, így a colon kezdetétől a flexura coli sinistráig tartó szakasza innen jut arteriás vérhez. A flexura coli sinistrától distalisabb területek viszont fejlődéstanilag az utóbél származékai, így az a. mesenterica inferior ellátási területéhez tartoznak. A legutolsó szakasz (a rectum alsó harmada) az a. iliaca interna ellátási területéhez tartozik.
II./1.1.11.1.: A. mesenterica superior
Az a. mesenterica superior ága az a. ileocolica (a coecumhoz), ebből válik le az ileum alatt az a. appendicularis. Az a. colica dextra a colon ascendens, az a. colica media a colon transversum vérellátását biztosítja. Ezen arteriák a bél elérése előtt árkádokat (ún. marginalis árkád) hoznak létre, melyekből leágazó funkcionális végartériák látják el a vastagbél egyes szakaszait. Helyenként (pl. a mesosigoideumban) másodlagos, esetleg harmadlagos árkádok is kialakulhatnak. Az erek átfúrják a colon simaizomrétegét; az átfúródásoknak megfelelően a bélfal gyenge pontjai jönnek létre (potenciális diverticulum-képződés). A vérellátás általában a tela submucosa területén a leggazdagabb (arteriás fonat).
II./1.1.11.2.: B. mesenterica inferior
Az a. mesenterica inferior az a. colica sinistrát szolgáltatja a colon descendenshez, az aa. sigmoideae a sigmabélhez haladnak a mesosigmoideumban, míg az a. rectalis superior a végbél felső harmadának vérellátásáért felel. Ezek az arteriák is árkádszerű anastomosisok antithromboticus at hoznak létre. Külön említendő a két arteriás rendszer (az a. mesenterica superior és inferior) között létrejövő anastomosis: a flexura coli sinistránál az a. colica media és az a. colica sinistra által létrehozott arcus Riolani (major). Mindazonáltal ez az anastomosis viszonylag gyenge vérellátást biztosít a flexura lienalis területének, így ott gyakrabban alakulhatnak ki vérellátási zavarok (ischaemiás betegségek). Az a. rectalis superior és az utolsó a. sigmoidea (a. sigmoidea ima) közötti anastomosisnak az a. rectalis superiorral való találkozása a Sudeck-féle pont: ennek – talán kissé túlértékelt – sebészi jelentősége, hogy végbélműtéteknél ettől proximalisan lehet a rectumot ellátó arteriát lekötni a vérellátás fenntartásával. A rectum alsó kétharmadának vérellátását a páros a. rectalis media (az a. iliaca interna közvetlen ága (9D)), illetve a szintén páros a. rectalis inferior (az a. pudenda interna ága) biztosítja.
II./1.1.12.: A vastagbelek visszeres keringése (vénás elvezetés)
|
|
A colon vénái – egészen a rectum felső harmadáig – a v. portae rendszerébe ömlenek (a v. mesenterica superior vagy inferior útján; az arteriás ellátás tükörképeként).
A rectum középső és alsó harmadának vénás vérét a v. iliaca interna (v. rectalis media), illetve a v. pudenda interna (v. rectalis inferior) a v. cava inferior felé vezeti el. A rectum területén (lefelé egészen a zona haemorrhoidalis területéig) tehát a vena portae és a v. cava inferior rendszerének fontos határzónája (az ún. portocavalis anastomosisok egyike) található.
Másik ilyen összeköttetés a v. portae és a v. cava inferior rendszere között a semi-intraperitonealis, vagy teljesen retroperitonealis bélszakaszok hátsó hasfallal összenőtt területein jön létre: innen ugyanis a hátsó testfali vénák felé is történhet vénás elvezetés (ezek az ún. retroperitonealis anastomosisok).
A mesenterialis vénákban nem találhatók billentyűk, így a v. portae nyomásának fokozódása esetén hamar jelentkeznek a nehezített vérelfolyással magyarázható tünetek. A végbél alsó részébe juttatott kúpok felszívódó hatóanyagai elkerülik a májkapueret, a máj kikerülése miatt hamarabb és nagyobb koncentrációban jutnak be a szisztémás keringésbe, alkalmazásukkal tehát gyorsabb és erőteljesebb hatás érhető el. A rectum vénás fonataiban – valószínűleg az egészségtelen, ülő életmód miatti elfolyási akadályozottság okán – gyakran aranyeres csomók (nodi haemorrhoideales) jöhetnek létre.
II./1.1.13.: A vastagbelek nyirokelvezetése
A nyirokelvezetés a daganatok terjedése, áttétképződése szempontjából bír kiemelt klinikai jelentőséggel. A coecum, az appendix, a colon ascendens és transversum nyirokelvezetése a mesenterialis nyirokcsomók felé történik. A colon descendens, sigmoideum és a rectum nyirokerei az aorta körüli nyirokcsomók felé tartanak. A colon transversumból származó nyirokerek a pancreatico-duodenalis és a lép hilusában elhelyezkedő (lienalis) nyirokcsomók felé is rendelkeznek összeköttetésekkel.
II./1.1.14.: A vastagbelek beidegzése
A beidegzésben az extrinsic (sympathicus és parasympathicus) és intrinsic (enteralis idegrendszer fonatai) idegelemek együtthatása jön létre.
II./1.1.14.1.: A vastagbelek extrinsic beidegzése
|
|
Az extrinsic beidegzés szempontjából a flexura coli sinistra/lienalis – fejlődéstani okokból – fontos határvonal (Cannon-Böhm-féle pont): a colon ettől proximalisabb szakaszai a n. vagus, míg a distalisabb bélszakaszok a sacralis parasympathicus idegekből (S2-4, nn. splanchnici pelvini) kapják preganglionaris parasympathicus beidegzésüket. Az átkapcsolás döntően a bélfali idegfonatokban történik, ahonnan a viszonylag rövid postganglionaris rostok futnak a célsejtekhez (simaizom, mirigysejt, immunsejtek).
A vastagbél sympathicus idegelemei a ggl. mesentericum superiusból, illetve a ggl. mesentericum inferiusból származnak (10B), és a megfelelő arteriák adventitiájában alkotott postganglionaris idegrostokat tartalmazó fonatokban érik el a célszerveiket.
A plexus hypogastricus superior és inferior keverten tartalmaz sympathicus és parasympathicus idegrostokat, melyek a hasüregi és kismedencei zsigerekhez juttatják el az extrinsic idegelemeket.
A fájdalomérzés mechanizmusa szerint a bélfali érzőreceptorok húzásra, falfeszülésre, izomtónus fokozódásra érzékenyek; a fájdalomérzetet viscerosensoros rostok szállítják, sejttestük a megfelelő ideg ggl. spinalejában helyezkedik el. A rectum beidegzését komplex reflexek (széklettartás, székletürítés) vegetatív és akaratlagos komponensei teszik teljessé. A reflexek központja a gerincvelő conusában foglal helyet, ezért az azt sértő lumbalis traumák széklet- és vizeletürítési zavarokat okozhatnak.
II./1.1.14.2.: A vastagbelek intrinsic beidegzése
Az intrinsic beidegzés (enteralis idegrendszer, bélidegrendszer) fontos alkotói a bél falában elhelyezkedő, azt sűrűn átszövő intrinsic idegfonatok, idegsejtek és -rostok együttese – a plexus submucosus Meissneri és a plexus myentericus Auerbachi. (A tela submucosa idegfonatát a neuronok elhelyezkedése alapján legalább két részre lehet bontani: plexus submucosus internusra [szűkebb értelemben ez a Meissner-féle fonat] és plexus submucosus externusra [Schabadasch-féle fonat].) A submucosus és myentericus plexusokban többféle neuron helyezkedik el (interneuron, érző neuron, motoneuron). Nemcsak a parasympathicus postganglionaris neuronokat találjuk itt, hanem lokális reflexek idegelemeit is. Ezek, a parasympatikus ganglionoktól eltérő anyagcseréjű, biokémiai összetételű idegsejtek a parasympaticus idegrendszertől elválasztva is teljesen működőképes egységet alkotnak.
Számtalan sajátos neurotransmitter és neuromodulátor hatású anyagot írtak le ezekben a neuronokban. A vékonybéllel szemben a vastagbél motilitása, beidegzése, idegi reflexei kevésbé ismertek. A bélfali fonatok ganglionsejtjeinek hiánya (aganglionosis coli) már gyermekkorban extrém szűkületet eredményez a beteg bélszakaszon (pl. rectum), ettől proximalisabban viszont a colon erősen kitágul (a betegség nevét innen, s nem a beteg szakasz megjelenéséről kapta: megacolon congenitum, Hirschprung-betegség). A motoneuronok axonjai mindkét bélfali fonatból (plexus myentericus, submucosus) eredhetnek A plexus submucosus neuronjai a körkörös izomréteg és a nyálkahártya ellátásáért (utóbbiak érző vagy secretomotoros rostok lehetnek) felelősek.
II./1.1.14.3.: A Cajal-féle interstitialis sejtek
|
|
Több, mint száz évvel ezelőtt Ramon y Cajal írta le a béltraktus – később róla elnevezett – interstitialis sejtjeit. Cajal a vegetatív idegvégződések és a simaizomsejtek közé helyezett primitív "interstitialis neuronok"-ként jellemezte ezen sejteket, amelyek fénymikroszkóposan elágazódó, nyúlványos sejtek, heterochromaticus maggal.
Az interstitialis sejtek az idegfonatok, illetve simaizomsejtek körül bonyolult hálózatokat alkotnak. Ma már tudjuk, hogy ezek a sejtek nem idegszöveti eredetűek (azaz nem neuronok vagy gliasejtek), hanem mesenchymalis származásúak: módosult, a kontraktilitási képességüket elvesztett simaizomsejtek.
A gyomor-bélcsatorna minden részén előfordulnak.
Az idegvégződésekkel synapsisszerű kapcsolatok mutathatók ki, a simaizomsejtekkel pedig közeli kapcsolatok vagy gap junction-ok kötik őket össze. Funkcionálisan a Cajal-sejtek egyik csoportja a gátló enteralis beidegzés (neurotranszmisszió) mediálásában vállal kulcsszerepet, másik szubpopulációjuk pedig a béltraktus ritmusszabályozó (pacemaker) sejtjeiként a bazális elektromos ritmus, az ún. „lassú hullámok” generátoraként működik.
A vastagbélben az interstitialis sejtek által alkotott plexus submuscularis (a körkörös izomréteg belső, tela submucosa felőli oldalán létrejött fonat) Cajal-féle sejtjei valószínűleg pacemaker sejtek. A colon myentericus fonatának interstitialis sejtjeiről kevesebb irodalmi adat áll rendelkezésre. Kimutatták, hogy a Cajal-sejtek a KIT-protoonkogén, illetve az általa kódolt fehérje (c-kit receptor, membránreceptor tirozin-kináz) expressziójára képesek. A Cajal-féle sejtek azonosítására az elektronmikroszkópos jellegzetességek és a c-kit pozitivitás együttes használata ad módot.
|
|