Innovációmenedzsment

VI./1.2.: Innovatív vállalkozások finanszírozási életpályája

Az induló innovatív vállalkozások sajátossága, hogy a termékek/technológiák/szolgáltatások piaci megjelenéséig gyakran több évnyi fejlesztést kell véghezvinni, amelynek során a tőkeigény folyamatos és egyre növekvő. Sokféle, az ilyen vállalkozások életszakaszait bemutató, finanszírozási szempontú elemzés található az irodalomban. Ezek egyfajta szintézisére tett kísérletet Kosztopulosz (2007), az általa alkalmazott szakaszolás – a vállalkozás nyereségtartalmának időbeli változását szemléltetve – kiválóan alkalmas a részesedés-finanszírozás tipikus módjainak követésére (2. ábra).

Az ábra alapján az innovatív vállalkozások finanszírozási életpályája 2 nagyobb (korai, illetve kései) fázisra és azon belül pedig 5 kisebb (magvető, induló, korai növekedési, terjeszkedési, exit) szakaszra osztható. Ha egy kicsit mélyebbre nézünk, akkor a magvető szakaszról még egy, az ábrán fel nem tüntetett elő-magvető (pre-seed) állapot is lehatárolható, amikor is egy üzletileg még egyáltalán nem megalapozott innovatív ötlet kutatási bizonyítékainak keresésén dolgoznak a kutatók.

Most tekintsük át az egyes fázisok alapvető jellemzőit, illetve a hozzájuk tartozó részesedés-finanszírozási módokat. Ahhoz, hogy az olvasó a jelen ismertetést vonatkozó külföldi szakirodalomban leírtakkal megfeleltesse, az egyes életszakaszok általánosan használt angol elnevezéseit is feltüntettük. A tőkefinanszírozókról itt csak röviden teszünk említést, részletesebb ismertetésükre a következő fejezetben kerül sor.

2. ábra: Jellemző részesedés-finanszírozás az innovatív vállalat életszakaszaiban

Magvető (seed) fázis

E fázisban lezárul a korábbi kutatások kísérleti bizonyítékainak keresése, lezajlik a fejlesztési, illetve az üzleti koncepció (esetleges korai üzleti terv) elkészítése. A kutatási folyamatok eredményeként jellemzően itt kerül sor az első szellemi alkotások oltalmazásának (pl. szabadalmaztatás) kezdeményezésére. Ebben az életszakaszban megalakul a vállalkozás, amely a további fejlesztéseknek keretet ad, és amely az innovációs folyamatok eredményeinek, a képződő termékeknek, technológiáknak, szolgáltatásoknak piacra vitelét végzi. A magvető fázis tipikus finanszírozói a korábban már említett külső, nem piaci források, az úgynevezett 4F (founders – alapítók, family – családtagok, friends – barátok, fools – bolondok). Ez utóbbi tréfás kategória arra utal, hogy ilyen korai, nagy kockázatú és bizonytalan kimenetelű fázisban ismeretlenek csak akkor adnak pénzt egy vállalkozáshoz, ha elment a józan eszük.

Ugyancsak a magvető fázis finanszírozására szolgálnak az erre specializálódott magvető alapok (seed funds), amelyek a nagy kockázat miatt döntő részben vagy teljes egészében állami pénzekből épülnek fel. Az ilyen alapok célja, hogy tőkeinjekció segítségével egy tudományos projektet eljuttassanak a vállalkozói szakaszba. Szintén a magvető fázisban jelennek meg az úgynevezett üzleti angyalok, azok a tehetős magánszemélyek, akik saját benyomásaik és felhalmozott korábbi tapasztalataik alapján fektetik magánvagyonuk egy részét egy, az életszakaszának elején lévő vállalkozásba.

Induló (start-up) fázis

Rendszerint ezen életszakaszban nyer végleges bizonyítást az, hogy a kutatás-fejlesztési folyamatok eredményei, a szellemi alkotások hasznosítása életképes lehet (proof-of-concept). Ez a gyakorlatban több mindent jelenthet, hiszen a bizonyíték nagyban függ a szellemi alkotás jellegétől. Bizonyos esetekben ez lehet egy kísérletsorozat, máskor egy ún. deszkamodell, de az ilyen bizonyítékok csúcsán a prototípus helyezkedik el, amely még nem jelent feltétlenül sorozatgyártásra alkalmas terméket, de mindenképpen olyat, ami, ha végleges kialakításában nem is, de funkciójában (teljesítőképességében) már azonos a termék végső változatával („non-commercial prototype”). Ennek létrehozása jelzi a lehetséges finanszírozóknak, hogy érdemes a vállalkozásba további tőkét bevonni és megkezdeni a piacra vitelre alkalmas termék/technológia/szolgáltatás fejlesztését.

A vállalkozás ezen életszakaszában a bérek, az infrastruktúra üzemeltetése, a fejlesztések folyó költségei stb. megannyi kiszámítható ráfordítást eredményeznek, ugyanakkor az értékesítésből származó bevétel továbbra sem jelentkezik. A vállalkozások ebben az életszakaszban a leginkább veszélyeztettek, hiszen, ha nem jutnak tervezhetően forrásokhoz, akkor a folyamatos költségek okán legnagyobb részük itt tönkre megy. Ezért ezt az életszakaszt a halál völgyének („death valley”) is nevezik, amelynek mélypontját a vállalkozások az induló fázisban érik el.

E fázis finanszírozását döntően két szegmens vállalja magára: egyrészt a korábban említett üzleti angyalok tevékenysége itt kiteljesedhet, másrészt léteznek állami szerepvállalással létrehozott alapok, úgynevezett start-up fund-ok is, amelyek részt vesznek a továbbra is rendkívül kockázatos életszakasz finanszírozásában. E szakaszban lévő vállalkozások segítésének tipikus eszköze az inkubáció, amelynek során a megszűrt vállalkozásoknak az inkubátor szervezet üzleti menedzsment tevékenységet (üzletfejlesztést, könyvelést, adminisztrációt stb.) és esetenként fizikai infrastruktúrát (labort, irodát) is biztosít. Ezen szolgáltatásokat az inkubátor a piaci árnál kedvezőbben nyújtja, így a vállalkozások folyó költségei csökkennek. Cserébe az inkubátor üzletrészt szerez a vállalkozásban, és így kockázatközösséggé válnak.

Korai növekedési (early-stage) fázis

Ebben az életszakaszban nyeri el a termék végső formáját, és megkezdődik a piaci értékesítés, ami egy újabb, nagyon fontos mérföldkő a vállalkozás életében, hiszen itt következik be a piac meglétének bizonyítása (proof-of-market). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a termékre legalább egy vásárló van („alpha customer”). Mindez az adott pillanatban még korántsem jelent kialakult keresletet, mindössze annak bizonyítékát, hogy a termék az adott áron és valamilyen kereskedelmi csatornán ténylegesen értékesíthető.

Ebben az életszakaszban az idő előrehaladtával még egy nagyon fontos pontot elérnek a vállalkozások: a fedezeti pont („breakeven”) elérésével megszületik az üzleti modell bizonyítéka (proof-of-business model), ami a gyakorlatban nem jelent mást, mint, hogy a vállalkozás az üzleti tervére alapozott működése során eléri, hogy kumulált árbevétele megegyezik az addig felhalmozott összes költségével. Ez egyértelműen mutatja, hogy az üzleti modell életképes, azaz leegyszerűsítve, a megalkotott termékek/technológiák/szolgáltatások adott értékesítési csatornán és árazás mellett történő eladásával a vállalkozás képes megtéríteni korábbi költségeit, azaz kilépni a halál völgyéből.

A piac létének bizonyítéka a korai fázisú befektetők számára gyakran nélkülözhetetlen, mert e nélkül túl nagynak érzékelik a kockázatot. Ennek megfelelően számos befektető nem is invesztál olyan termékbe vagy szolgáltatásba, illetve nemzetközi nagyvállalat nem illeszt portfoliójába olyan fejlesztést, amely legalább az első pár vásárlót nem tudja felmutatni.

E fázis finanszírozásában még továbbra is aktívak az üzleti angyalok, de 2 újabb szereplő jelenik meg: egyrészt, az intézményes kockázati tőke („venture capital”), azaz a kockázatitőke-alapok, illetve tőketársaságok már látnak fantáziát az ilyen fázist megért vállalkozások finanszírozásában, és ezt az életszakaszt bizonyos eredményekhez kötötten általában több körben is finanszírozzák. Másrészt, ebben a szakaszban megjelenik a vállalati fejlesztőtőke („corporate venturing”) is, amelynek lényege, hogy egy nagyobb vállalat nyújt tőkefinanszírozást egy kisebb cégnek. Ebben az esetben a tőkenyújtás mozgatórugója a kisebb cég szellemi alkotásaihoz, illetve erőforrásaihoz való hozzáférés, rendszerint szektorális kapcsolódási alapon és a fejlesztések eredményeinek a nagyvállalat rendszerébe történő integrálásának jövőbeni szándékával.

Terjeszkedési (expansion) fázis

Ezzel az életszakasszal a kései fázis első szakaszához érkeztünk. A termékpaletta kiteljesedik, új kutatás-fejlesztési irányvonalak indulnak, és a vállalkozás eléri a meggyökeresedett fázist, azaz egyre inkább képes védekezni a külső hatásokkal szemben, és könnyebben reagál a piaci kihívásokra. E szakaszban a vállalkozás szervezete teljesen kiépül, és komolyabb fejlesztési projektek párhuzamos menedzselésére is képes a korábban piacra vitt termékek folyamatos értékesítése mellett.

Amellett, hogy a vállalkozások ekkor már nyereségesek, szükségük lehet külső finanszírozásra, hiszen az új (esetleg párhuzamosan zajló) fejlesztések tőkeigényére a belső források nem mindig elegendők. A másik tipikus ok, ami ebben az életszakaszban külső – áthidaló – források bevonását igényli, a vállalat nagyobb mértékű átalakítása (reorganizációja).

E fázis finanszírozásában még passzívan jelen vannak a kockázatitőke-alapok, hiszen a vállalkozások még az utolsó körös klasszikus kockázati befektetéseik végét használják fel. Ugyanakkor megjelennek az áthidaló finanszírozást nyújtó alapok is, amelyek ezen életszakasz speciális tőkeszükségleteinek fedezésére szolgálnak.

Kiszállási (exit) fázis

E fázisban – ahogy az életszakasz elnevezése is mutatja – az eredeti befektetők üzletrészük értékesítésével elhagyják a vállalkozást. Amennyiben erre sor kerül, akkor a vállalkozás elérte életének negyedik fontos pontját, a befektetési döntés bizonyítékát (proof-of-invesment model). Ez azt jelenti, hogy a vállalkozás nem pusztán nyereséges, de értéke oly mértékben növekedett, hogy a befektető üzletrész-értékesítésének hozama eléri az általa a befektetéskor elképzelt megtérülés (ROI) mértékét. A kiszállás számos – később részletezendő – módon történhet, de tipikus forma az első nyilvános részvénykibocsátás, azaz a vállalkozás tőzsdei megjelenése.