 |
II./4.3.:Tünettan
A klinikai tünetek lehetnek helyi tünetek, melyek az érintett régiónak megfelelő kiesési tüneteket – bénulás, beszédzavar, járászavar, szédülés, látászavar, stb.- jelentik. Epilepszia az egyik leghosszabban fennálló tünet lehet, különösen benignus astrocitomák esetén. (4) Koponyaűri nyomásfokozódás tünetei, mint fejfájás, hányinger, hányás, pangásos papilla az általában korán felállított diagnózis miatt ma már csak ritkán fordulnak elő. A jóindulatú daganatok esetén az anamnézis több éves is lehet, malignus astrocitomák, különösen glioblastoma multiforme esetén azonban néhány hónap vagy hét.
Különböző szempontok figyelembe vételével prognosztikai rendszereket dolgoztak ki. Az egyik ilyen az angliai Medical Research Council (MRC) által ajánlott osztályozás, melynél az életkort, a WHO/ECOG (Eastern Cooperative Oncology Group) szerinti klinikai állapotot, a tumor eltávolításának mértékét és a rohamok jelenlétét vették figyelembe. Másik módszer a „Recursive partioning analysis” (RPA), melynél az életkort, a daganat szövettani típusát, Karnofski státuszt (KPS), mentális vagy neurológiai állapotot, a daganat eltávolításának mértékét és a besugárzási dózist vették alapul. Az RPA-t felhasználva osztályozták a GBM-s betegeket Temozolomide kemo-irradiációja során (ld. később). Az RPA III, IV és V csoportok között szignifikáns különbséget találtak az átlag- és a 2-éves túlélésben. A neurológiai állapotot (NPS) figyelembe véve a többi rendszerhez képest egyszerűbb osztályozás szerint kedvezőbb prognózisú csoportba az 50 évnél fiatalabb és önellátó vagy félig önellátó vagy az 50 évnél idősebb, de teljesen önellátó betegek tartoznak. A rossz prognózisú csoportba az 50 évnél fiatalabb, de nem önellátó és az 50 évnél idősebb, de félig önellátó betegeket sorolták.
|
|