Központi idegrendszeri betegségek

III./2.4.: Kórokozók

III./2.4.1.: Streptococcus pneumoniae (Pneumococcus)

III./2.4.2.: Meningococcus (Neisseria meningitidis) 

Gram-negatív, kávébab alakú, párosával laposabb oldalaikkal egymás felé nézve elhelyezkedő, tok és spóra nélküli, 0,6-0,8 mikron méretű coccusok. Tenyésztés szempontjából igényes, aerob baktérium, CO2-atmoszférában serumot, ascitest vagy vért tartalmazó táptalajon (pl. csokoládéagar) tenyészthető. A képződő telepei 1-2 mm nagyok, kerekek, áttűnőek, csillogók, gyorsan autolizálódók. Kizárólag emberi kórokozó, a meningitis leggyakoribb kórokozója, állat kísérletesen fertőzhető. A betegséget baktériumhordozó emberek terjesztik tovább. Járványos időszakban a lakosság akár 50-80%-a is lehet hordozó, ez járványmentes időszakban 2-25%-ra süllyed. Kimutatható a liquorból, orr-garat mintából, vérből.

A fertőzés, eltérő súlyosságú formákban, három szakaszban zajlik: (i) az orr-garatüreg, melléküregek fertőződése (tonsillitis, pharyngitis, conjuctivitis), (ii) a baktériumok véráramba jutása (bacteriaemia, sepsis), (iii) a kórokozók megtelepedése az agyhártyákon (meningitis). A véráram útján a baktériumok a bőrbe és egyéb szervekbe is eljutnak, ezt a septicus állapotot jelzik a bőr és – súlyos esetben – a mellékvese vérzései (Waterhouse-Friedrichsen-szindróma). Petechiás bőrkiütések a harmadik, meningealis szakaszban is előfordulhatnak, ekkor jellemzően lázzal. Fulmináns meningitis esetben a beteg 12-18 órán belül meghal, egyébként a kórlefolyás lehet szubakut, krónikus, abortív.

III./2.4.3.: Haemophilus influenzae 

A leírás megtalálható a „Szívbillentyűk betegségei"című fejezetben!

III./2.4.4.: Proteus-csoport

A Proteusok Gram-negatív, peritrich csillós, aerob baktériumok, amelyek igen elterjedtek a természetben, vizekben, talajban, szennyvizekben. A Proteus vulgaris 0,4-0,7 mikron vastag, 1-4 mikron hosszú mikroorganizmus. Proteolyticus enzimjei révén fontos szerepet tölt be a rothadás megindításában, nagy oxigénfogyasztása révén az anaerob baktériumok számára teremt kedvező feltételeket. Egyszerű agar táptalajon önálló telepeket nem képezve összefüggő lepedékként borítja be a táptalaj felületét. Kiterjedt gyógyszer-rezisztenciája miatt csak antibiogramm segítségével kezelhető eredményesen. A normál bélflóra tagja, extraintestinalis fertőzésekben van szerepe: urocystitis, peritonitis, otitis, gangraena pulmonis, meningitis. A Proteus mirabilis a Proteus vulgaris-hoz hasonló morphologiájú, de a többi Proteus-szal ellentétben penicillin-érzékeny. A Proteus-csoportba tarozó baktériumok közül a leggyakrabban szerepel húgyúti fertőzésekben.

III./2.4.5.: Pseudomonas aeruginosa

A Pseudomonadaceae családba tartozó Gram-negatív baktériumok legtöbbje vízben, talajban élő, pigmentet termelő, saprophyta mikroorganizmus. Néhány speciesük állat- és növénypatogén. Emberre elsősorban a Pseudomonas aeruginosa veszélyes, amely karcsú, 0,5 mikron vastag, 1-2 mikron hosszú, egyik végén 1-3 csillójával aktívan mozgó, spórátlan, aerob pálca. Egyszerű táptalajon jól szaporodik, sima, lágy, pigmentet (a kloroform- és vízoldékony, kék piocianint, és a vízoldékony, sárgászöld fluoreszcint) termel, így kékesszürke-kékeszöld színű, 1-3 mm nagyságú, később összefolyó telepeket képez. A telep színét a baktériumból kidiffundáló pigment adja.

Pigmentjein kívül további metabolitjai a proteinázok, a haemolysin és az endotoxin. A tenyészet jellegzetesen hársfavirág illatú. Hőre, dezinficiensekre, gyógyszerekre meglehetősen ellenálló kórokozó, penicillinre és több széles spektrumú antibiotikumra is rezisztens. Emberben húgyúti fertőzésekben és égések utáni felülfertőződéseknél van szerepe, illetve a kórházi fertőzések veszedelmes kórokozója. A szem és a fül krónikus gyulladásaiban is szerepel. A Pseudomonas mallei a takonykór okozója.

III./2.4.6.: Mycobacterium tuberculosis

Az emberi tuberkulózis legfontosabb kórokozója, tulajdonságai teljesen hasonlók a M. bovis tulajdonságaihoz. 0,2-0,5 mikron vastag, 1-4 mikron hosszú, egyenes vagy enyhén hajlott, lekerekített végű, karcsú pálcika, amelynek tokja, csillója, spórája nincs. Jellemző tulajdonsága, hogy sav- és alkoholálló, festésére a Ziehl-Neelsen-féle összetett festési eljárás szolgál. Savállósága a baktériumsejt szerkezetének integritásától függ. A virulens törzsekre jellemző, hogy detergenst tartalmazó táptalajban fejlődő tenyészete mikroszkópos képében vesszőnyalábhoz vagy lófarokhoz hasonló, ún. cordképződés látható. A mycobacteriumok igen nagy mennyiségű lipidet tartalmaznak, amely alapvető szerepet játszik a baktériumok virulenciájában, ellenállásában, az általuk kiváltott szöveti reakciókban és bizonyos mértékben a savállóság fenntartásában is.

A M.tuberculosis és a M. bovis ellenállása fizikai és kémiai hatásokra igen nagyfokú, csaknem eléri a spórás baktériumokét. A nagyfokú ellenállás a baktérium sajátos összetételének és nagy lipidtartalmának függvénye. Váladékokban hónapokig élet- és fertőzőképes, ugyanígy tejben és tejtermékekben is. Hővel szembeni ellenállása is nagyfokú, 60°C körüli hőmérsékleten pl. ½-1 óráig életben marad és csak 90-95°C-os nedves hő öli el 1-2 perc alatt. A tej pasztőrözésével tehát nem várható a baktériumok biztos elpusztulása. Dezinficiensekkel szemben is igen ellenálló. A váladékok fertőtlenítésére legjobbak a homogenizáló dezinficiensek, a lúgok (pl. hidroxigénlúg).

A tuberkulózisbaktériumok nem termelnek toxint, az általuk okozott különféle megbetegedés-formák a virulens mikroorganizmusok és a gazdaszervezet közötti kölcsönhatás eredményeképpen jönnek létre. A gümőbaktériumok által okozott megbetegedések igen változatosak. Leggyakrabban a légutakon keresztül történik a fertőzés csepp- vagy porinfekció következtében, vagy köpet útján. A másik gyakori forma a tápcsatorna útján történő fertőzés, előfordulhat azonban a fertőzés a bőrön és a nyálkahártyákon keresztül is. A fertőzés következményei függnek (i) egyrészről a bekerülő tuberkulózis-bacillusok (gümőbaktériumok) számától, fertőzőképességétől (virulenciájától), elszaporodásától, (ii) másrészről pedig a gazdaszervezet ellenállásától és/vagy túlérzékenységtől. Az emberi megbetegedéseket elsősorban a M. tuberculosis, ritkábban M. bovis okozza. Az előbbi elsősorban a tüdőgümőkórban, az utóbbi az extrapulmonalis kórképekben gyakoribb.

A gümőbaktérium által létrehozott fertőzés fő szöveti megjelenési formáit tekintve exsudatív vagy produktív típusú lehet. (i) Az exsudatív jellegű szöveti reakció gyenge védekezőképességű gazdaszervezetben alakul ki, ahol a szervezet nem képes a behatoló baktériumok letokolása céljából a megfelelő hegszöveti határokat létrehozni, csupán gyenge, mechanikus ellenállást nem jelentő, elsősorban lymphocytás-serosus (izzadmányszerű, exsudatív) demarcatiós válaszreakció keletkezik, amelyen a baktériumok könnyűszerrel áthatolnak, s így a fertőzés gyors tovaterjedése, generalizálódása következik.

(ii) A produktív formában erős, fizikai záróerővel rendelkező, kötőszövetes letokolások jelzik a szervezet szövetképző erejét (szövetprodukció), s ezzel lehetővé válik a baktériumok lokalizálása, a fertőzés tovaterjedésének megakadályozása. A gümőbaktériumok – behatolási kaputól függetlenül – a szervezetben elsősorban a lymphaticus rendszeren keresztül terjednek el és jutnak be a vérkeringésbe. Ha a gümőbaktériumok már megtelepedtek a szövetekben, intracellularisan megtalálhatók a monocytákban, a RES-ben, az óriássejtekben. A baktériumok intracellularis elhelyezkedése a magyarázata a gyógyszeres kezelés nehézségeinek.

Az első fertőzést követően a szervezet bizonyos rezisztenciára tesz szert, az ellenállás fokozódásért elsősorban a mononukleáris sejtek felelősek. A primer fertőzés során szerzett szöveti rezisztencia, celluláris immunitás alakul ki. A tuberkulózisbaktérium antigénjei ellen termelődött humorális ellenanyagoknak az immunitásban nincs lényeges szerepük és diagnosztikai célból sem használhatók fel. A primer fertőzést követően a gazdaszervezet egyben túlérzékennyé is válik a tuberkulózisbaktériumokkal szemben. A túlérzékenység és a rezisztencia ugyanannak a szöveti reakciónak különálló megnyilvánulásai, s jelzik a szervezet fertőzéssel szembeni fokozott ellenállását, ezért diagnosztikus célból felhasználjuk az ún. tuberkulin próbákban.

A tuberkulin-érzékenység kiváltható teljes baktériummal vagy a baktérium fehérjéjével, amely még tartalmazza a bacilus egy kloroformmal kioldható ”wax” részét. Teljesen tiszta tuberkuloproteinnel azonban nem váltható ki. A fertőzés megtörténtének kimutatására ma már a PPD-t használják kután, perkután, epikután vagy leggyakrabban intrakután oltással. Első oltásra intrakután (Mantoux-próba) 5 tuberkulin egységet adnak 0,1 ml-ben, ismételt oltásnál 250 tuberkulin egységet. Ha az oltott egyén gümőbaktériumokkal még nem fertőződött, a reakció negatív. A már fertőzésen átesetteknél 48, illetve 72 óra múlva 10 mm átmérőjű bőrpír, oedema, beszűrődés jelzi a túlérzékenységet. A tuberkulin-próba a fertőzést követően 4-6 hét múlva válik pozitívvá. A pozitív tuberkulin-próba jelzi, hogy az egyén előzőleg már fertőződött gümőbaktériumokkal vagy védőoltást kapott.

III./2.4.7.: Staphylococcusok. Staphylococcus aureus

A leírás megtalálható a „Szívbillentyűk betegségei ” című fejezetben!

III./2.4.8.: Klebsiella-csoport

0,5-1 x 1-2 mikron nagyságú, vaskos, Gram-negatív, spóra és csilló nélküli, tokos pálcikák, amelyek gyakran párokban láthatók. Tokjuk 2-3-szorosa a baktérium testének és már egyszerű festéssel jól látható. Egyszerű táptalajokon is jól tenyészik, telepei 3-4 mm nagyságúak, nyákosak, lilásvörösek, összefolyók, s megérintve hosszú fonallá húzhatók ki. A K. pneumoniae egészséges egyének légutaiban és székletében kb. 5%-ban van jelen. A bakteriális pneumoniák kórokozói között kis százalékban előfordul. A tüdőbe jutva súlyos haemorrhagiás, nekrotizáló gyulladást okoz, amely kezeletlen esetekben magas (40-90%-os) halálozással jár. Ezen kívül gyakran okoz otitis mediát, mastoiditist, sinusitist és ritkábban húgyúti fertőzéseket.

Két biotípusa — a K. rhinoscleromatis és a K. ozaenae — az orr granulomás, illetve az orrnyálkahártya foetid, progresszív atrophiájával jellemzett betegségeiben gyakran kimutatható, de etiológiai szerepük kétséget kizáróan nem igazolható. A törzsek tokanyagának szerepe a virulenciában igazolt, toxikus tulajdonsága pedig endotoxinjának tulajdonítható. A törzsek érzékenysége kisebb fokú a széles spektrumú antibiotikumokkal szemben, s egyre gyakoribb a polirezisztens törzsek száma. A vizsgálati anyagot (köpet, genny, vizelet) endotáptalajra szélesztik és jellemző telep-morphologiai és biokémiai tulajdonságaik segítségével azonosítják.