Központi idegrendszeri betegségek

III./4.1.: Epidemiológia

Meningitisnek nevezzük a lágyagyhártyák (leptomeninges) vírusok, baktériumok, gombák, vagy paraziták által okozott gyulladását (leptomeningitis). Pachimeningitisnek hívjuk a dura mater gyulladását. Az idegrendszert fertőzésekkel szemben saját különleges barrier-rendszere viszonylag jól védi. Az agyszövetnek nincs önálló lymphoid rendszere, ezért sejtes immunvédelme korlátozott.

Mind a vírus- mind a baktériumfertőzés hatására megnő az agyi kapillárisok permeabilitása, ezért az immunizált lymphocyták, macrophagok és histiocyták a lágyburkokra és az agyállományba jutnak. Sejtes immunvédekezés kialakul, azonban a fertőzés és az immunválasz között több nap telik el, ezalatt a kórokozók átjutnak a vér-agy gáton. A gennykeltő kórokozók többsége hematogén úton éri el az agyhártyákat. A vírusok egy része a plexus chorioideus ereinek falán át jut a liquorba. A melléküregekből a kórokozók a diploe-vénák útján a subduralis térbe, innen az agyba vándorolhatnak.

Immunszuppresszió vagy az újszülöttek éretlen immunrendszere megkönnyíti a kórokozók bejutását az idegrendszerbe. Fontos felismerés, hogy az idegrendszer gyulladásos betegségeiben nem maga a kórokozó, hanem főként az általuk kiváltott sejtes reakció hozza létre a szövetek másodlagos károsodását.

A gennyes meningitisek 3/4 részét Pneumococcus (Streptococcus pneumoniae), Haemophilus influenzae, Meningococcus (Neisseria meningitidis), 1⁄4 részét Staphylococcus aureus és néhány Gram-negatív baktérium okozza. Közép-Európában a bakteriális meningitisek gyakorisága 5-10/100 000.